Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
A Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa arról is beszélt, hogy a maszkhasználat elhanyagolása inkább a fiatalokra jellemző.
„A koronavírusból felgyógyultak között sokaknál megfigyeltek krónikus fáradtság és poszttraumás stressz szindrómát” – mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa kedd este az M1 aktuális csatornán.
Elmondta: az új fajta koronavírusnál a gyógyultak 20-25 százalékánál alakult ki krónikus fáradtság szindróma. Felidézte, hogy korábban két hasonló koronavírus-fertőzés volt a világon: a SARS és a MERS. A SARS-ból kigyógyult betegek nagy részénél nagyjából 3 év kellett, hogy a krónikus fáradtság szindrómából is kigyógyuljanak. A mostani, új típusú koronavírusnál a kórházban, intenzív osztályon kezelt betegek 10 százalékánál poszttraumás stressz szindróma is kialakult. „Ezt a magyar gyógyult betegeknél is megfigyelték” – tette hozzá.
Szlávik János kitért arra is, hogy a maszkhasználat elhanyagolása inkább a fiatalokra jellemző. „Fel kell hívni a figyelmüket, hogy nem is ők vannak veszélyben, hanem azok, akiket megfertőzhetnek” – hangsúlyozta. A főorvos szerint csökken a fegyelem, de azért sokan látják, hogy ezt a betegséget egyelőre csak maszkhasználattal, fertőtlenítéssel, távolságtartással, a karanténszabályok betartásával lehet megakadályozni.
(MTI)